Cikkek


S&S Szlalom bajnoki forduló - Gárdony - Beszámoló

2017.10.10

A hétvégén sikerült megrendezni az S&S Szlalom bajnoki fordulót a Surf Core Szörfbázison, amely a második, egyben utolsó állomása volt a szlalom bajnokságnak idén és az S&S Kft., a Magyar Szörf Szövetség, a Hell energy valamint a XIXO támogatta és szponzorálta. Az időjárás előrejelzés jónak ígérkezett és szombat reggel 25 csomós ráfújásokat is mértünk, de a futamok alatt az erős szélben is több rövid, de nagy leállás volt, és a nap közben egyre gyengültek a ráfújások is. A versenyrendezőknek nehezítette a dolgát az is, hogy párhuzamosan a tavon vitorlásversenyt rendeztek, ami a vízfelület nagy részét elfoglalta, ennek ellenére a maximumot tudták kihozni a lehetőségekből, ez úton is köszönjük munkájukat.

Ebben a szélben Sánta Bence vitorlaválasztása fizetődött ki legjobban, aki ugyan a reggeli ráfújásokban párszor felszállási engedélyt kért, gyakorlatilag végig siklotta a futamokat és gyönyörű rajtjaival 6 futamból 3 futamgyőzelmével az élre ugrott és így megszerezte a magyar szlalom bajnoki címet. Varga Gábor még mindig sportsérülésével küzd, de ami jobban hátráltatta a 2. és a 3. futamban, hogy a 7.8-as vitorlával a fordulók után nem tudott rendesen megsiklani, így többen be tudták hozni az egyenes szakaszokban megszerzett fölényét. A délutáni futamokban a 8.6-os vitorlával már több sikere volt. Geiger Ricsi a felnőtt mezőnyben mondhatni már megszokott magabiztossággal és elképesztő teljesítménnyel a 3. helyet szerezte meg, valamint az egyik futamban kiemelkedő eredménnyel 2.-nak futott be. Dr. Molnár Ákos is idei legjobb teljesítményével a 4. helyet szerezte meg annak ellenére, hogy neki inkább az közepesen erős szél kedvez. Fontos megemlíteni Mrena Zoli nagyszerű teljesítményét, aki kitartó gyakorlásával, és új felszerelésével összeségében az 5. helyet szerezte meg az erős mezőnyben és egyszer 4.-nek is befutott.

Idén először amatőröknek is rendeztünk szlalom versenyt, amire 8-an neveztek. Kiváló alkalom volt ez arra, hogy a nem profik is kicsit belekóstoljanak a versenyzés világába és pályán, ellenőrzött körülmények között tudják gyakorolni a rajtolást, a perdüléseket és átéljék a versenyzés élményét. A leállós szélben nagy küzdelem volt egymással és az elemekkel, de nagyon pozitív visszajelzések jöttek, úgyhogy igyekszünk több ilyen versenyt rendezni a jövőben.

Vasárnap 3-ig lehetett rajtoltatni, a versenyrendezők az utolsó pillanatig indítottak futamot az élénkülő délnyugati-nyugati szélben, de sajnos nem volt meg a szélminimum, ezért 3 lefújt futam után a verseny végeredménye a szombati 6 futamból (amatőröknek 5 futam) állt össze.
Minden résztvevőnek gratulálunk a hidegben, nehéz körülmények között nyújtott teljesítményéhez!
Reméljük még idén találkozhatunk veletek és meg tudjuk rendezni a Magyar Sebességi Bajnokságot.

Fotók: Zsilák Gergő

 


Cimkék

Molnár Ákos     Sánta Bence     slalom     Varga Gábor    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








63155
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

65 000 Ft

76 650 Ft

CAAS C75 RDM

81 000 - 115 000 Ft

84 000 - 115 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip

65 000 Ft

79 000 Ft

Tiki Impulse

155 000 - 158 000 Ft

Gaastra IQ 2018

99 000 - 145 000 Ft

233 000 - 265 000 Ft

Ascan Jibe

12 900 Ft

Prolimit Slider

23 000 Ft

29 000 Ft

Severne Convert 2021

154 000 - 175 000 Ft

196 000 - 221 000 Ft

RRD The stark v3

29 000 Ft

44 000 Ft

CAAS C75 RDM

81 000 - 115 000 Ft

84 000 - 115 000 Ft